Erdő nélkül nem tudok élni…”- fakad fel önkéntelenül a „fény-zölden mosolygó” májusi hadházi tölgyesben tett sétánk végén vendéglátóm bámulatos életderűjének kulcsmondata. „.De nincs is élet erdő nélkül.”- folytatja élvezetes önvallomását 73 évét meghazudtoló szellemi frissességgel az egyenes gerincű és tekintetű ember. Öröm ránézni: szikár alkat, meleg tekintet, napbarna-piros arc, természetes energia. S öröm hallgatni kellemesen ízes, friss memóriából kipattanó szavait, melyek mintha életre keltenék az egyébként is szikrázó, tavaszi erdővilágot.
Ki gondolná, hogy egy ilyen gyönyörű, másik élet rejlik Hajdúhadház szélén, az idén épült 25 méteres kilátó magasából elkápráztató 4000 hektáros összefüggő erdő, Hajdúhadházi Erdőbirtokossági Társulat által kezelt 1143 hektárján. A kilátó és környéke, a pihenőhely és a 2 km-es turistaút kivitelezésében döntő szerepet kapott a már nyugdíjasként dolgozó Áncsán György elismert szakértelme, aki épp 45 éve él Hajdúhadházon. Lakonikusan, csendes félmosoly kíséretében nyugtázza, hogy amikor idekerült, még ő volt a legfiatalabb erdész, s most bizony már ő a legidősebb. Emlékárama szédítő élettávlatokat tár fel előttem. Mesél az erdő és mesél „Gyuri bácsi”is, munkatársai így szólítják. Kitapinthatóan szerető tisztelet övezi, s nem csak az erdészek, s munkások által, hanem az erdő is szereti őt, mely életre kell, s egy új arcát mutatja meg nekem általa. Kapkodom a fejem jobbról balra, miközben a vérehulló fecskefű élénksárga tengerének aljnövényzetét bámulom, s tekintetemmel követem mesteri kalauzom büszke ujját, aki 40 éves, általa telepített tölgyesét mutatja. S azonnal a másik oldalra tereli természettől elszokott, városi betondzsungelből kiszakadó tekintetemet, amikor is az akác életképességének okait taglalja „nagyon ügyesnek”nevezve ezt az általa sokra tartott fafajtát. Meg sem lepődöm azon, hogy kulcsszerepe volt az akác hungarikummá nyilváníttatásában. Úgy beszél erdeje részleteiről, mint édes gyermekeiről, néha úgy érzem, mindegyik fát személyesen ismeri.
Áncsán György 1942. február 27-én egy nádudvari, nagycsalád 9 gyermekéből hetedikként látta meg a napvilágot, s azóta a levegő, a természet, a létezés misztériumának szerelmese. Nem erdész családból származik ugyan, de hortobágyi juhász édesapjától örökölte a Hortobágy iránti máig tartó imádatát, s kalotaszegi erdész sógorától nyerte az erdész hivatás iránti ihletét. Az erdész technikusi képesítés megszerzése után, 1961-től azonnal állami erdész lett a Hortobágyon, ahová ma is boldogan jár „haza” unokáival, hisz úgy ismeri, mint a tenyerét. Ezt követően, 1970-ben került Hajdúhadházra, s azóta itt él, ide gyökeresedett, mint az általa telepített tölgyfák. A Dél-Nyírségben ugyanis itt kínálkozott szakmáját kiteljesítő terep. Ideérkezésétől 1984-ig a Szövetkezetek Önálló Vállalatának (SZÖVAL) ágazatvezetője, majd ezt követően máig is főerdészi pozícióban dogozik. Az erdő és a föld rajongójaként természetesen azóta is aktívan óvja, gondozza az erdőt, mint a már említett helyi Erdőbirtokossági Társulat főerdésze, de 2 éve ő a Nemzeti Agrárkamara Erdészeti és Vadászati Osztályának vezetője is. Különös fény csillan meg a szemében akkor, amikor arról beszél, hogy a bányászoké után hazánkban másodikként megszülető, 1866-os Országos Erdészeti Egyesületnek 8 éven át volt az országos követe. Az országos és szakmai körök méltatását az 1980-ban átvett miniszteri kitűntetés és számos egyéb elismerés fémjelzi.
Irigylésre méltó életét nem csak annak köszönheti, hogy hivatása szerelmese, hanem közgazdász feleségének, Erzsikének is, aki meleg családi fészket teremtett számára. S hol máshol, mint az erdő mélyén rejlő gyönyörű kis erdészházukban. A dolgos házaspárt 2 gyermeke, a gépészmérnök Tibor és az egészségügyi szakápoló, kozmetikus Éva már 5 unokával ajándékozta meg. S szép, hosszú életívű, 88 évesen elhunyt édesapja, s 93 évesen eltávozó édesanyja még mind a 18 unokáját ismerhette. Az erdő, a természet mellett tehát a családi genetika is bámulatos vitalitással ajándékozta meg a derűs, idősnek sehogyan sem nevezhető Áncsán Györgyöt, aki 73 évesen is a Magán Erdők Országos Szövetségének meghatározó személyisége. Hangsúlyozza, hogy ő nem csupán erdész, hanem termesztető-kutató is, s a „látni – kidolgozni-végrehajtani” szellemiség mentén valódi értékeket teremtő erőt lát ebben a munkában is. Így telepített újfajta akácokat a Dr. Kapusi Imre akáckutatóval folytatott közös kísérletek nyomán, vagy így vezényelte le Dr. Tóth Béla nyárfakutatóval végzett munkája kapcsán az 1996-os, hazánkban megtartott Nyárfa Világkongresszus fő eseményeit.
A búcsúzóul nekem átnyújtott májusi akácvirágzási ünnepi meghívó soraiban őrá ismerek: „Szeresd a fát, hisz ő is érez. Ágát ne törd, lombját ne tépjed. Hagyd annak, ami: épnek, szépnek.” Igen, Áncsán György ilyen ember.
Kocsi Erika
