Az élénk tekintetű és szellemű, halk szavú úriember maga is láthatóan meglepődik, miközben felidézi színes, sokoldalú életútjának eddigi állomásait. 1959. június 13-án látta meg a napvilágot Debrecenben elsőszülött fiúként, „egy szombati napon”- teszi hozzá elmélázó mosollyal. 5 év múlva megszületett kishúga, Gabriella is, aki ma már szintén szép pályát befutva a kaposvári Munkácsy Mihály Középiskola biológia-kémia szakos tanára. Szomorú árnyként borul szavaira tragikus fiatalsággal, 49 évesen elhunyt ÁFÉSZ elnök édesapjának emléke, aki biztosan büszke volna gyermekire. Édesanyja viszont még él és örömsugárként aranyozza be életüket: egy szép nagy, 220 m2-es portán laknak együtt. Fiatalos, aktív életet élő rendszeresen túrázgató, kiránduló, igazi „jövő-menő” 80 éves nagymama ő egy boldog életalkonnyal. Felesége, a 49 éves, még szintén fiatalos, szociálpedagógus Katalin a helyi középiskola iskolatitkára. Szemük fénye, egyetlen gyermekük a hihetetlen akaraterővel és intelligenciával rendelkező 23 éves Varga László Roland, aki valamit örökölhetett édesapja sokoldalú lényéből. A nagyhírű debreceni Tóth Árpád Gimnáziumot követően ugyanis közgazdász hallgatóként folytatta egyetemi tanulmányait. Sokakat ámulatba ejtő írói, s értően elemző közgazdasági vénájának első termését 20 évesen írta, s azóta már a 3. munkáján dolgozik. Édesapja büszkén meséli, hogy szikrázó elméjű fia zseniális nyelvtudással is bír. Örülne, ha minden olyan praktikus ismeretet át tudna adni gyermekének, amit ő szerzett komplex napi problémakezelési képességet igénylő tevékenységei során.
Ő maga is sok meghatározó, ősi családi értékelvet őriz és hasznosít életében. Többször megemlíti nagyapját, aki a föld és az állatok szerető megbecsülését, a munka tiszteletét plántálta unokájába. „Mindig küzdeni kellett a mi családunknak!”- mondja elmerengve. Lovagolni is megtanult, s mutat is egy egyenes tartású, karakán, lovas fotót magáról. A pozitív itthoni értékrend mellett a hajdúhadházi Földi János Általános Iskola, és a híres debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola is komoly nívót adó oktatási keretben formálták érlelődő szellemét. A budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskola által nyújtott speciális szakmaiság és az üzemgazdász diploma pedig igazi tudással biztosították be életét. Varga László bizony jól gazdálkodott szellemi útravalóival sokirányú, ám ugyanarra a szálra felfűzhető élettevékenységei során, hisz élete az „Emberi törvény: kibírni mindent és menni, menni mindig tovább…” középiskolai tablóidézete jegyében telt és telik ma is.
Ő bizony még volt katona is volt 1981-82-ben, s itt tanulta meg, hogy saját érdekeiért hogy álljon ki határozottan, bár autonóm, kreatív személyiségének köszönhetően nem sokáig volt alkalmazott. Dolgozott a Hajdúsági Iparművek Közgazdasági Főosztályán elemzőként, illetve egy ideig a Tanácsnál pénzügyi osztályvezetőként. Az 1992-es év azonban már őstermelőként vezeti vissza őt a gyermekkori mintákhoz, 120 hektáron termelt krumplit, paradicsomot, káposztát és tengerit, s borzasztóan élvezte keze munkájának piacon történő értékesítését. Általában véve is egy roppant produktív szemléletű, hasznossági elven gondolkodó szakember. Saját Kft-je, mely sajnos megérezte a válságot energiamegtakarítással, közvilágítás korszerűsítéssel foglalkozik.
Társadalmi szerepvállalás tekintetében is maximalistán gondolkodva 1998-ig a Kisgazdapárt elnöke, s 1998-2002-ig a település alpolgármestere is volt. Jelenleg pedig a Hajdúhadházi Református Egyházközösség Presbiteriumának lelkes tagja. A 20 éves, közel 2000 hektárt gondozó helyi Erdőbirtokossági Társulatnak nem csupán elnöke immár 10 éve, hanem ötletgazdája és alapítója is. Komoly szakmai alázattal, lelkes felelősségtudattal bíró vezető. A kihívások mellett is van energiája sikeres pályázatok koordinálására, egy ilyen EU-s pályázati siker jegyében tör büszkén 25 méteres magasba a gyönyörű erdőt őrző új kilátó is. Saját vállalkozásában még szintén számtalan új terve van, s nem ejti kétségbe a település hátrányos helyzete. A jó szellemű férfi mindig megtalálja a kiteljesítő, s mások számára is hasznos siker utat, s láthatóan élvezettel és hatékonyan lesz úrrá a napi feladatok özönén, amit logikai készségének köszönhet. Nem véletlen, hogy a foci mellett a „fejben történő sakkozás” volt diákként a kedvenc szellemi sportja. Fiatalos szellemét és fizikumát nyilván annak is köszönheti, hogy úszással tartja feszesen izmait és frissen elméjét. Feladatai tengerének élvezetes áramába elmerült tekintettel távozik beszélgetésünkről is, s szövi tovább értékes álmait az örökké aktív Varga László.

Kocsi Erika